2019. május 28., kedd

A Víz Világnapja (március 22.)

Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni,
szeretetet adva boldogabbá lenni!
Tisztelni a Földet, az állatvilágot,
megbecsülni élőt, árva kis virágot!
-
óvja a vizeket, földeket, erdőket!
Szeretettel nézzen az egész világra,
úgy, mint éltet-adó, csodás gazdagságra!
Akarjon örülni, emberséges lenni!
Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni!
/Aranyosi Ervin: Igazán szeretni - részlet/
Mezőkovácsházán a Négy Évszak Óvoda I. számú óvodájában együtt ünnepeltük a Víz Világnapját (március 22.), Gyümölcsoltó Boldogasszony napjával (március 25.).
Veteményeztünk petrezselymet, spenótot, sárgarépát, duggattunk vöröshagymát, fokhagymát, ültettünk málnavesszőt, szedret, és persze megöntöztük a száraz, kitikkadt földet. Naponta gondozzák a gyerekek azóta is a kiskertjüket, hogy a saját termés ízét, zamatát a nyáron már szájukban érezhessék.
Holnap már a magaságyásunkat tervezzük meg együtt, hiszen a hajnali fagyok elmúltával a palántázás ideje is lassan eljön.
Köszönöm a gyerekek és a pedagógusok munkáját!
A lehetőséget, hogy együtt kertészkedhetek velük, veletek!
Hagyáné Takács Ibolya
Ehető játszókert program








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése